Szegeden a kereskedő és vendéglátó szakemberek képzése már az elmúlt évszázadokra nyúlik vissza. A Szegedi Állami Kereskedő Tanulóiskola mint iskolánk elődje önálló intézményként 1930-tól működött. Számunkra mégis az egyik legjelentősebb állomás az 1953/54-es tanév, hiszen 50 éve ekkor kezdődött meg az oktatás – országos újjászervező munka eredményeként – a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában. Hosszú évtizedek után került sok-sok „albérlet”- után az egyre növekvő létszámú iskola mai végleges helyére, ahol már modern tankonyha is szolgálta és szolgálja azóta is a vendéglátós szakemberek képzését. A folyamatos profilbővítés és az infrastrukturális fejlesztések eredményeként mára rangos helyet foglal intézményünk a régió hasonló szakirányú iskolái között is. 

1993-ban vettük fel a XX. századi magyar prózaíró, Krúdy Gyula nevét, akinek Álmoskönyve; Szindbádról, az emlékek világában utazó hajósról szóló novellagyűjteménye méltán vált híressé. Nem csak egyedi írói világáért, különleges atmoszférájú regényeiért tiszteljük Krúdyt. Írásaiban kitüntetett szerepet kapott az étkezés minden öröme, minden szertartásszerű részlete, ő az a magyar regényíró, aki esztétikai magasságokba emelte a gasztronómiát. 1994 óta a névadónkról elnevezett díjjal fejezzük ki tiszteletünket azon diákok felé, akik a legjelentősebb szakmai – kereskedő vagy vendéglátó – versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtanak

Büszkék vagyunk Krúdy-díjasainkra! 

Idézzük csak fel, hogy a nálunk töltött évek történései közül vajon mire is emlékeznek azok a végzős krúdysok, akik a tanév végén elbúcsúznak a virágokkal feldíszített alma matertől! Felejthetetlen a Tisza-parti mártélyi gólyatábor magyaros paprikás krumplival, vetélkedőkkel, esti táncos bulival, ahol még csak ismerkednek a krúdys gólyák egymással és leendő tanáraikkal. S a szeptemberi gólyabál próbára tevő feladatokkal, gólyaesküvel és fergeteges tánccal, ami után igazi krúdys diáknak érezheti magát minden kis gólya.

Felejthetetlenek az iskolai ünnepségek, a történelmi megemlékezések, a karácsonyi műsor énekeivel, meghitt hangulatával, s advent idején a karácsonyi teremdíszítő verseny minden előkészületével, szépségével. Ilyenkor együtt élheti át tanár és diák az együvé tartozás örömét. 

Emlékezetes marad az iskolai színjátszó kör minden előadása: a Krúdy írásaiból szerkesztett nosztalgikus, cselekménynélküli különlegesség, vagy a korunkban játszódó, Szeged számtalan középiskolájában sikert aratott tragikus történet Alizról. Színpadosaink számára ez a közösség a családot is jelenti, hiszen a szeretet, s egymás elfogadása, tisztelete fűzi össze őket már hosszú évek óta. 2004 őszén szép elismerést kaptak első filmalkotásukért, melyben Aliz életének tragédiáit jelenítették meg. 

Egész életre szóló erőt adhatnak azok a versenyek, pályázatok, amelyeken diákjaink szép eredménnyel szerepeltek és szerepelnek. A szakmai megmérettetések mellett minden évben örülhetünk versíró, versmondó vagy prózamondó krúdys sikernek. Tanulmányi versenyeken számítástechnikából, magyarból, történelemből idegen nyelvekből, matematikából is helyt állunk. Erőt meríthetnek diákjaink az alkotás öröméből, hiszen nemcsak a kézműves, rajz-, táncszakkörök munkája, de a képzőművészeti pályázatokra küldött művek is bizonyítják kereskedő és vendéglátó tanulóink kreativitását, tehetségét. 

Mindannyiunk számára emlékezetesek a szalagavató bálok, ahol a diákok szüleikkel, barátaikkal, s tanáraikkal élhetik át a szalagtűzés felemelő, megható perceit; ahol a báli közönség a nyitótáncok sokszínűségét élvezheti, a keringőző, palotást járó lányokat, fiúkat csodálhatja. Visszahozhatatlan ezeknek a báli estéknek a csillogása. 

Életre meghatározóak azok a külföldi utazások tanároknak, diákoknak egyaránt, amelyek iskolánk évről évre bővülő nemzetközi kapcsolatainak eredményei. Már több, mint 10 éves hagyománnyal bír a Krúdy és a göteborgi Burgårdens utbildingscentruma közötti kapcsolat. Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink méltóképpen képviselik iskolánkat bárhol külföldön: Svédországban, Franciaországban, Horvátországban, Írországban, Olaszországban, az Európai Karácsony rendezvényein. Az iskola valamennyi dolgozója számára fontos elismerést jelent az utazások során szerzett tapasztalat, hiszen meggyőződhetünk, hogy nemcsak az iskolában folyó szakmai és idegen nyelvi képzés eredményes, de a mindennapi életben való boldogulásban is tudunk segíteni. Évről évre nagyobb közönséget vonz a külföldön járt diákok beszámolóiból rendezett „körutazásunk”. Emlékezetesek azok a vacsoraesték is, melyeken a főszereplők az uniós pályázatok révén hozzánk ellátogató, Szegeden szakmai gyakorlatot teljesítő külföldi diákok és tanáraik. 2004-ben kapta meg iskolánk a Mobilitási Nívódíjat, amellyel, az Európai Unióval folytatott kapcsolatok területén elért eredményeinket ismerte el az Oktatási Minisztérium és a Tempus Közalapítvány. 

Nem lehet elfelejteni a sok programot kínáló Krúdy-napokat sem. 2004 tavaszán például beköltöztek az Unió régi és új államai az iskola termeibe, hiszen az osztályok közötti vetélkedő célja az volt, hogy a kihúzott uniós országot minél érdekesebben, részletesebben, ötletesebben mutassák be a diákok. Ezen a napon Európa népviseletei, szokásai, ételei, zenéi, táncai, hírességei, városai, nevezetességei töltötték meg az épületet. Nem felejtkezhetünk el saját hagyományainkról sem. Pékmester, 
papucsos mester, fazekas kínálta portékáját, mutatta meg a szakma fortélyait a Mesterségek utcájának berendezett folyosón. Véradás, érdekes előadások, kiállítások, divatbemutató közül válogathattak a diákok. Elmaradhatatlanok a Krúdy-napok programjából a sportversenyek, amelyeken a tanárok és a diákok mérik össze erejüket fociban, kosárlabdában, röplabdában. 

Felejthetetlenek a kirándulások, a túrák, a múzeumlátogatások, a felszabadító bulik is a mindennapokból, linóleumi, tavasznyitó buli, vagy például az a karaoke este, melyet a Világ- Nyelv Roadshow szegedi állomásaként nálunk rendeztek az egész napos izgalmas program zárásaként. Ekkor járt iskolánkban Magyar Bálint oktatási miniszter, ill. az a televíziós közéleti személyiség, aki rendhagyó angolórát vezetett tanirodánkban vendéglátós szakközepes diákjainknak. 

Diákjaink elsősorban a mindennapok tanóráira, a készülésre, a vizsgákra, a gyakorlatokra emlékeznek vissza. Kívánjuk, hogy valamennyien remek szakemberekké, boldog polgárokká váljanak! S azt reméljük, hogy visszaemlékeznek azokra a tanáraikra is, akiktől szép emberi példákat és értékeket kaphattak életre szólóan. 
 

sulibemutato_magyar.pdf

      

Ebédbefizetés időpontjai 2017-2018 tanév

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi; Vendéglátó ipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépis…

Szalagavató bál tűzbiztonsági terve

    >>> Tűzbiztonsági terv letöltése

Ebédbefizetés december 21.-én

Kedves Diákok! December 21.-én, csütörtökön étkezési díj befizetés lesz 7.30-14.40 -ig

Kitex októberi vizsga

Megnyitottuk a jelentkezést az októberi KITEX vizsgákra.Angol írásbeli és beszédértés vizsga: 2017. …

2017 Októberi szakmai vizsga tájékoztató

A tájékoztatásban megadott időpont előtt 30 perccel kérjük a megjelenést. Írásbeli vizsgatevékenység…

Esti felnőttoktatás első tanítási napja

Esti felnőttoktatás első tanítási napja 2017.09.01-én 15:00 óra 3 osztályfőnöki óra lesz megtartva

Tájékoztatás a KITEX jelentkezési határidejéről

A KITEX nyelvizsga jelentkezési határideje szeptember 11-ig meghosszabbítva.