Vártúra a Partiumban – határtalanul

A SZSZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma partnerintézményével az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal sikeresen pályázott a „Határtalanul Együttműködés középiskolák között” programra.

 

Iskolánkból a 11. évfolyamból 25 diák és 2 pedagógus, a partnerintézményből 20 diák és 2 pedagógus vett részt a programban.

 

Két utazást szerveztünk.

 

I. Utazás 2019.03.21-24. között zajlott.

 

1. nap

 

Az aradi diákok utaztak Magyarországra. Az első napon egy kísérő pedagógus kiutazott a diákokért a bérelt autóbusszal. 11 órára érkeztek meg az aradi diákok az iskolába, miután elfoglalták a szállás. Intézményvezető helyettesünk bemutatta nekik az iskolát. Megismerkedtek a szakmai oktatás műhelyeivel: így a cukrászműhelybe, tankonyhára, tanétterembe és a turisztikai szaktanterembe is bepillanthattak. A Krúdy-s diákok addig előkészültek az egyik projekttermék, a szegedi halászlé túrós csuszával elkészítéséhez. Tanulóink a vendégekkel együtt főzték meg az ebédet. Átadták tudásukat a vendégeknek. belekóstolhattak a halfilézés műveletébe. Szalonnát daraboltak, majd bográcsban kisütötték. Közben a terítéshez különböző szalvétahajtogatási technikákat mutattak be egymásnak. Az ebéd nagyon jól sikerült, amelyet a diákok közösen elfogyasztottak az iskola udvarán a platánfák alatt. Ebéd után rendrakás, majd csoportosan elindultunk a város megismertetésére. Az egyes állomásokon diákjaink előre felkészülve bemutatták a város nevezetességeit. A Stefánián végig sétálva megnéztük a Szegedi Nemzeti Színházat, majd a Móra Ferenc Múzeumot. A rakparton megmutattuk a legnagyobb árvizek magasságszintjét a védőgát falán. A Tisza parton végigsétálva az Árvízi Emlékműnél még egy pillantást vetettünk a Tisza folyóra, majd a Hősök kapuját mutattuk meg. Innen az Aradi Vértanúk Emlékművét érintve a Dóm térre sétáltunk, ahol alkalmunk volt a Dómba is benézni. A DÓM előtt készítettünk egy csoportképet.

 

Visszafelé a Kárász utcán végig sétáltunk, majd a Klauzál téren kicsit elidőztünk. Közben az Acapellában megkóstoltuk a fagyi kínálatot. A Széchenyi-téren a szobrokon és a városházán túl megcsodálhattuk az éppen virágba borult tulipánfákat is. Az Anna kút érintésével a belvárosi séta véget is ért. Ekkor diákjaink elbúcsúztak a vendégektől, akik vacsora után elfoglalták szállásukat.

 

2. nap

 

Reggeli után az iskola előtt találkoztunk és autóbusszal Ópusztaszerre utaztunk. A délelőttöt az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban töltöttük. A Rotunda látogatóközpont ad helyet a Feszty körképnek, az első emeleten a magyar államalapítás kiállításai, a második emeleten Promenád – Kisváros, Promenád – Nagyváros 1896 című kiállításokat tekinthettük meg. Bár néhányan korábban már láttuk, ismét az újdonság erejével hatott. A skanzen területén a Dél-Alföld városainak jellegzetes épületei, kisipari műhelyek, posta, községháza, szentesi szélmalom kaptak helyet. A diákok nagy érdeklődéssel járták körbe a területet. Kevésnek találták az itt eltöltött időt. Ebéd a Szeri Csárdában jellegzetes Dél-Alföldi étel, pásztortarhonya volt. Ebéd után visszaindultunk az iskolába, ahol a számítógépes teremben elkezdtük a turisztikai ajánlófüzet, mint projekttermék elkészítését. Az eddig látott nevezetességek feldolgozását 2-3 fős vegyes csoportokban oldották meg a diákok. Késő délután még egy labdarugó mérkőzésre is sor került a két iskola diákjai között.

 

3. nap

 

Reggel nyolckor találkoztunk az iskola előtt. Gyulára indultunk. 10:30-ra vártak az Almásy-kastélyban. Az állandó kiállításon bepillanthattunk egy grófi kastély hétköznapjaiba. A főurak élete mellet megismerhettük az őket kiszolgáló személyzet mindennapi teendőit, életét. Interaktív technika segítségével bemutatták ki fűtötte a kályhákat, ki mosta a grófnő fehérneműit, a személyzet tagjainak mi volt a feladata.

 

Holagrafikus technikával makettek belső terében láthattuk a komornák, szolgálóleányok mindennapi tevékenységeit, beszélgetéseit. A diákoknak lehetőségük volt korhű ruhákba beöltözni, fotózkodni.

 

A kastély szomszédságában található a Gyulai vár. A vár több, mint 600 éves, egyetlen vidéki gótikus téglavár. A várban kovácsműhely üzemel, ahol a kovácsmesterséggel lehetett megismerkedni. Solymászbemutató színesítette a várudvar életét. A várlátogatás után megebédeltünk, majd a desszertet a Százéves Cukrászdában fogyasztottuk el. Későn értünk vissza az iskola elé. A vendég diákoknak szabad programot engedélyeztünk.

 

4. nap

 

Ezt a napot a sok-sok kulturális program után egy kis szórakozással, kikapcsolódással töltöttük. A Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe látogattunk. Mivel diákjaink már jól megismerték egymást így szívesen töltötték szabadidejüket egymás társaságában. Sokat beszélgettek, úsztak, labdáztak a kijelölt helyen. Sokan a mi diákjaink közül sem voltak még ebben a fürdőben. Az ebédet is a fürdő területén fogyasztottuk el, majd ebéd után még egy kis fürdőzésre volt lehetőség. Délután visszaindultunk az iskola elé. A diákok búcsút vettek egymástól, majd az aradi diákokat hazakísérte Aradra a mi két kísérőpedagógusunk. Mi már most nagyon vártuk az újabb találkozást.

 

II. Utazás Aradra 2019.04.11-14. között

 

1. nap

 

Reggel 6:45-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Hét órakor elindultunk. A határon nagyon gyorsan átjutottunk. Bukaresti idő szerint 10 órakor megérkeztünk. A partnereink az iskolaudvaron vártak. Nagyon szeretetteljes volt a fogadtatás. Először a díszterembe invitáltak, ahol az iskolájukról készített kisfilmet nézhettük meg. Utána az igazgatónő végigvezetett az iskolájukon. Bepillantást nyertünk az ott folyó munkába. 11-től az iskolapszichológus csapatépítő játékra invitálta az összes diákot és a kísérőtanáraikat. Mondhatom nagyon jól szórakoztunk az egy óra alatt. Jobban megismertük egymást. Ebéd előtt elfoglaltuk a szállást az iskola kollégiumában. Fél kettőkor egy közös ebéddel folytattuk a napi programot. Ebéd után autóbusszal elmentünk a Vesztőhelyre. Itt mindkét iskola egy-egy diákja készült. Tibor ismertette a Vesztőhely történetét, Ervin verset mondott. Ezután mindkét iskola diákjai elhelyezték a megemlékezés koszorúit, megtisztelve az aradi 13 vértanút. Már itt 6-8 fős csoportokat alakítottunk ki kölcsönös szimpátia alapján. A koszorúzás után visszamentünk a „Megbékélés Park”-ba, amely a Gimnázium szomszédságában található közepén a Szabadság szoborral.

 

A csapatok kaptak egy-egy szelfi füzetet. Az abban felsorolt helyeket kellett felkeresnünk és szelfit készítenünk, melyet a közös csoportba be kellett küldeni. A négy pedagógus egy csapatot alkotott és ők együtt fedezték fel a várost. Így egy kicsit mi diákok magunkra maradhattunk. Este hétkor vacsoráztunk, majd elmentünk a szállásra.

 

2. nap

 

Nagyszalonta – Nagyvárad volt az úti célunk. Nagyszalontán a Csonka toronyban Arany János emlékmúzeumot tekintettük meg. A torony csúcsában interaktív játékok színesítették a kiállítás anyagát. Ezután Nagyváradra indultunk. Először a Püspöki Székesegyházat tekintettük meg, majd a Püspöki Palota kertjében tettünk egy sétát. Ebéd után szétnéztünk a belvárosban. A sétáló utcán egyszer csak a „Holnap irodalmi társaság aláíró tagjai” közé csöppentünk. Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás „jó társaságnak” bizonyultak. Többen leültek a társaság közé egy fotózás erejéig. A belvárosi séta után elindultunk a Várhoz. A több, mint ezer éves vár elég sok támadáson ment keresztül, melynek során többször is fel kellett újítani. Az utolsó nagy pusztulási időszaka már nem katonai eredetű, hanem 1975-től raktáraknak használták. 2009-től Európai Uniós támogatásból felújították. A pincében kapott helyet a kőtár. A vártörténeti kiállítás a bejárat szomszédságában található. Nyolc épületben mintegy félezer termet alakítottak ki, amely helyet biztosít időszaki kiállításoknak, kulturális programoknak.
Kissé fárasztó nap után későn értünk vissza, így vacsora után már a szállásra mentünk.

 

3. nap

 

Ezen a napon is egy vártúrára indultunk. Világos volt az úti cél. Először a Bohus-Kastélyt néztük meg. A XIX. századi kastély klasszicista stílusban épült mezőségi kúria. Itt található az az asztal, amelyen az 1848-49-es szabadságharcot követő fegyverletétel dokumentumait aláírták, vagy legalábbis a tárgyalásokat folytatták.

 

Ezután elindultunk a Világosi vár meghódítására. Kicsit szemerkélt az eső, így inkább a betonúton közelítettük meg a vár alját, ahonnan egy meredek kaptató után feljutottunk a vár fokára. sajnos az időjárás nem kedvezett a kilátásnak, de így is maradandó emléket nyújtott. Vendéglátós diákjaink szakmai ismereteit bővítendő, üzemlátogatást tettünk a környék legnagyobb pincészetébe, a Balla Pincészetbe. A technológia bemutatása után egy pincehelyiségben ebédeltünk, majd haza indultunk, hiszen délután folytattuk a Szegeden megkezdett turisztikai füzet szerkesztését az iskola informatika termében. A munka után egy kis sportra is jutott idő. Erre igen nagy igényük volt a fiúknak.

 

4. nap

 

Reggeli után autóbusszal Máriaradnára utaztunk. Először a kegytemplomot látogattuk meg. Épp Virágvasárnapi misét tartottak. A templom mögött megnéztük a Kálvária dombot. A látogatás végére kisütött a nap, így bátran indultunk a Solymosvár megmászására. Néhányan nem vállalták a több napos eső után a meredek oldalban a felmászást, de a merészebbek nekivágtak. A várból lélegzetelállító kilátás nyílt a Maros- völgyére. Az utolsó közös ebéd előtt értékeltük a programot. Elégedettségi kérdőívet töltöttünk ki. Tanáraink záróbeszédet mondtak. Abéd után búcsút vettünk egymástól. A kapcsolat itt nem ér véget. A közösségi hálón megmarad a közös csoport, így azon keresztül bármikor elérhető, aki tagja.

      


Ebédbefizetés 2019. szeptember-november

  Kedves Tanulók! Ebédbefizetés a következő napokon lesz iskolánkban:   2019.08.28. 7.30-14.40 2019.…

ISKOLAORVOSI ÜGYELET

2018. július 9. - 2018. augusztus 17. között hétköznap 8-12 óráig az Újszegedi Gyermekklinika Ifjúsá…

Papírgyűjtés

2018.05.10-11.

Ebédbefizetés időpontjai 2017-2018 tanév

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi; Vendéglátó ipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközé…

Szalagavató bál tűzbiztonsági terve

    >>> Tűzbiztonsági terv letöltése

Ebédbefizetés december 21.-én

Kedves Diákok! December 21.-én, csütörtökön étkezési díj befizetés lesz 7.30-14.40 -ig

Kitex októberi vizsga

Megnyitottuk a jelentkezést az októberi KITEX vizsgákra. Angol írásbeli és beszédértés vizsga: 2017.…

2017 Októberi szakmai vizsga tájékoztató

A tájékoztatásban megadott időpont előtt 30 perccel kérjük a megjelenést.   Írásbeli vizsgatevékenys…

Esti felnőttoktatás első tanítási napja

Esti felnőttoktatás első tanítási napja 2017.09.01-én 15:00 óra 3 osztályfőnöki óra lesz megtartva